2009. június 9., kedd

Bodza virág

Igazán nem panaszkodhatunk, hogy ingerszegény lenne a környezet, hiszen tavasztól kezdve egymást érik a kiváló alapanyagok, nem is győzzük feldolgozni őket- hát még írni róluk.
Így történt, hogy lassan levirágzik a bodza és csak most írok róla. Kisebbik fiammal meglátogattuk a közelünkbe lévő erdőt és cseresznyést és igen tekintélyes mennyiségű bodza virágot gyűjtöttünk össze, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy bodzaszörpöt készítsünk belőle- lett is, vagy 60 liter.
Bodza szörp:
Bodzavirág: 30-40 tányér
Víz: 6,-
Cukor: 4,-
Citrom: 10 db
Citromsav: 0,10
Menta levél: 10 db

A bodzavirágot megmostuk és a zöld száras részből minél többet eltávolítottunk, hogy kevesebb keserű anyag kerüljön a szörpbe. Megfigyeltem, hogy ha minimális zöldet hagyok rajta és lehetőség szerint, csak a virág kerül beáztatásra nem lesz kesernyés utóíze, ami ellenkező esetben előfordult. Annyi vizet öntöttünk rá, hogy bőven ellepje (recept szerinti mennyiség) és nehezékként egy nagy lapos tányérral lenyomtuk a virágokat. Ezek után két napot ázott a hűtőben elhelyezett vödrökbe. Ekkor kicsavartuk a citromokat és héjastól, levestől a vízbe öntöttük, illetve a mentaleveleket is beleraktuk, majd még két napot hagytuk ázni. leszűrtük, kinyomkodtuk és víz literenként 66,66 dkg cukrot és 1,66 dkg citromsavat kevertünk bele, majd felforraltuk és tiszta, fertőtlenített üvegekbe töltöttük.
Bodza fagyit, bodzás desszertet, bodzás creme bruleé-t és természetesen bodza italt készítünk belőle(amíg tart). És itt a megggy, a csersznye, az eper, lassan a málna, a ribizli, és még hosszan sorolhatnám....lassan minden napra jut valami újdonság.......(sol)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése